ismerős valahonnan

Mivel az ötleteim, amivel nekivágtam ennek a blognak végesek, ezzel a rovattal foglak traktálni titeket az új zenékkel, albumokkal, számokkal, remixekkel, együttesekkel vagy énekesekkel, akiket nemrég fedeztem fel, és másokkal is érdemes megosztani.


Lykke Livel, ezzel a fátyoloshangú svéd csajjal és a dalaival még pár hónappal ezelőtt találkoztam először. Talán az It's A Trap! oldalon (aki úgy dönt, hogy beleveti magát a skandináv zeneiparba, az ott kezdje) posztolták először az egyik számát, amit letöltöttem, meghallgattam, aztán töröltem, mert semmi érdekes nem volt benne. Igen, a hangja szép volt, mint ezernyi svéd énekesnek, és az egész hangzástól sem dobtam hátast.

Mindig kiver a frász, amikor a VH1 összes 'One Hit Wonders' műsorblokkjába beválogatják a Take On Me-t. Jobb esetben néha megemlítik azt is, hogy hát igen, azért Európában nagyobb sikerük volt. Oké, a Take On Me zseniális, abban a négy percben sikerült megteremteni a világ egyik legjobb szintiriffjét és a halálprofi klip még mindig megállja a helyét, de sajnálatos, hogy a köztudat szemében az A-Ha egy időkapszula lett, és nem egy folytonos karrier.

Oké, ez elég egyértelmű, de azért ennyit megér. Az XTC az egyik legjobb angol együttes a popzene történelmében, a maga nemében tökéletes dalokkal, sőt albumokkal. Most lehet verekedni, hogy melyik korszakuk volt a legjobb, a kezdő ideges, sikamikálós punk utáni hangzás a hetvenes évek végén, a középső pattogós popzene vagy a már nyolcvanas évek második felébe hajló vidéki tájképeket megidéző majdnem-folkja. Szerintem mindhárom kiállja az idők próbáját. De ha valaki csak bele akar kóstolni az XTC-be, ott van a Fossil Fuel kislemez-gyűjtemény, ami teljesen hibátlan.

Na, már az ilyenekért megéri a modern világban, hogy pár gombnyomásra ott van egymás mellett a német VIVA és az MTV2. És hogy át kell szörfölni mindketten, hogy odaérjek a VH1 Classicra (Beat Club Perfomance maratont a népnek!), de ez már más téma.

Az első poszt nyilván az lesz, amiért ezt az egészet felötlött bennem. Körülbelül 2005 őszén, vagy amikor először kiszivárgott nyáron, már nem emlékszem, meghallottam a Franz Ferdinand Walk Away-jét, marhára ismerős volt a riff. És idegen is, mert talán ez volt a FF első középtempós száma és marhára untam. Aztán az albumnak később elég hullámzott a megítélése nálam (imádtam -> untam -> utáltam -> szerettem -> most éppen hidegen hagy) de az a rohadék gitártéma, na az nagyon bogarászta a fantáziámat.

Volt már úgy, hogy kapcsolgattad a tévét, ment valami muzsika, és az istennek sem tudtál rájönni, hogy honnan rémlik? Akartál volna valaha is vagánykodni, hogy felismered ugyanazt a Television riffet a Strokesnál, csak sosem voltál benne holtbiztos? Kell bizonyíték, hogy a Green Day tényleg csak a Clasht és a Stiff Little Fingerst majmolja? Van egy dallam ami ismerős valahonnan?

Engem - és remélem téged is - főleg csak az érdekel, ha tökvéletlenül tűnnek fel ugyanazok a dallamok különböző számokban, nem feltétlenül az, ahogyan zsíros csekkekkel hangmintákat lopkodnak maguknak a művészek. Persze azért lesznek klasszikus sample-k, posztmodern, hangdarabokat össze-vissza vagdaló együttesek és teljes véletlenek is. Próbálok majd rendszeresen frissíteni és minden ötletet szívesen várok.