Létezik nekem egy ilyen fejlövésem, miszerint nagyon nehéz jó dalt írni magyarul, mert a magyar nyelv elképesztően mekeg. Tele vagyunk 'e' meg 'é' hangokkal, és nagyon zavaró tud lenni, amikor az összes rím csak ezekre a fonémákra fut ki. Persze sok embernek nyilván nem piszkálja ez a fülét, végülis az anyanyelvünkről van szó, de ha bárki megenged magának egy kis egészséges kívülállást, észreveheti, hogy a magyar dalszövegek nagyrésze olyan, mintha Mekk Mestert hallgatnánk vagy valami eszperente felolvasást. Mondom, ez csak fejlövés, Sarola többször próbált erről lebeszélni, hogy hülye vagyok, meg nem is igaz, meg különben is hallgassak Nellie McKayt és akkor sokkal jobban járok. Most, hogy jobban belegondolok, egy igazán mekegős szám sem jut eszembe, csak egy, ami miatt ennek a posztnak nekiálltam. Ami nem más, mint Ákos saját szülinapjára írt Negyven című dal.
Sokakkal ellentétben én nem utálom Ákost (az Italia póló ellenére sem), nincsen vele semmi bajom, nem kikerülhetetlen; óriásplakátok és fizetetett est.hu-s hirdetések kivételével nem tolakszik mindenkinek az arcába folyamatosan, nekem még az Andante koncertet is sikerült elkerülnöm a tévében, a Viva Comet díjkiosztót nem nézem, és Fidesz rendezvényekre sem járok. Sokkal rosszabb és lehangolóbb kreatív személyiségek vannak sokkal nagyobb felületet birtokolva az országban, mint ő. Nem szeretem őt, de valahogy úgy, mint Magyarország népzenei színterét (Csík Zenekar, Muzsikás, Sebestyén Márta), tisztelem őt, mert aki ennyi embert meg tud mozgatni, abban biztos mocorog valami.
De amellett nem tudok elmenni, hogy alkalmanként borzalmas zenét csinál. Olyan háztartásban nőttem fel, ahol megvolt - sőt, még mindig megvan - jónéhány Ákos szólólemez az Indiántánctól kezdve talán az Ikonig, úgyhogy korai tinikoromban szólt is párszor a lakásban. Most, lassan tíz év elteltével egy büdös hangra nem emlékszem belőle. Később, miután a családom kihúzta magát az Ákos-bűvöletéből, kölcsönkértem ismerőstől a Hűséget. Fertelmes volt, fantáziátlan indusztriál-majmolás, értelmetlen dalszövegekkel (külön ajánlom a Mindenki táncolt, az valami eszement). De mindenféle artisztikus balkanyar után is megtalálta a közönségét.
Aztán szerzett egy számot a saját 40. születésnapjára. Amikor meghallottam először a rádióban, nem is bírtam a zenére odafigyelni - az amúgy is a szokásos Ákosos finom elektronikus-akusztikus tapéta volt. De ami az első hallgatásra feltűnt, az az, hogy a refrén egy "tán" és egy "fi-" szótag kivételével csak és kizárólag 'e' és 'é' hangokat használ, ami oké lenne, ha az egész refrén két szó lenne, de ez egy négysoros verze, itt mutatom:
Éltem s nem értettem, féltem, de élveztem
2 percre nem figyeltem és 40 lettem csendben
Megmentettél engem, rendet tennél bennem
Tán meg sem érdemlem, de 40 lettem csendben
Amióta meghallottam, olyan vagyok mint a Csodálatos elmében a főszereplő, figyelem a Viván meg a Juventusom a dalszövegeket, nézem a zeneszoveg.hu-t, kötögetem a vonalakat, keresem a kódot, de főleg, keresek egy másik dalt, ami jobban be tudná bizonyítani a teóriámat. Egyelőre még nem sikerült.
