Nagyon lassan szoktam meg a Sexuality albumot, kellett hozzá pár hónap, amíg el tudtam viselni Sebastien Tellier nonstop kefélhetnékjét és az aláfestésként szolgáló gagyi szintetizátorzenét. Mert a szőrös francia albumja nem sokban különbözik a megvetendő europoptól vagy akár a new age hipnózisától, de ha egyszer beüt a vágy a mindent elárasztó giccsre, akkor kevés jobb album volt idén az övénél. A Divine meg ráadásul futott egy kört az Eurovíziós Dalfesztiválon is, ami egyrészt a franciák ízléséről sokat mond - főleg mondjuk a spanyolokéval szemben -, másrészt meg nem lógott ki különösebben, mégha Gundel Takács Gábor nem is nagyon tudta hovatenni. Pedig elsőrangú popdal, egyszerű, slágeres és az embernek hupákolni van kedve tőle.
