.jpg)
A Brit szigetekről indult posztpunk-újraélesztésnek voltak olyan együttesei, amik marhára tetszettek, és voltak, amiket messziről elkerültem. A Franz Ferdinand, a Futureheads, a Maximo Park mind olyan zene amire lehet pattogni meg örömködni, az amerikai vonulatot képviselő morózus Interpollal meg Walkmennel szemben. Szóval a britekben megvolt nagyon erősen ez a visszatekintés a nyolcvanas évekbeli csilingelős gitárpopra (itt muszáj megemlíteni a skót Edwyn Collins bandáját, az Orange Juice-t) és mellesleg kurva jól lehetett rájuk táncolni. Erre megjelent a Young Knives, ez a három elképesztően csúnya, hivatalnok arcú és öltözködésű oxfordi neurotikus, és halálba idegesítenek. Hiába volt a producerük ugyanaz az Andy Gill, aki az első Futureheads albumnál huzogatta a potmétereket és nem mellesleg a nagy előd Gang Of Four tagja volt, ha egyszer a Young Knives modus operandija abból állt, hogy sikálják azt a szerencsétlen gitárt nonstop, és az egész számból csinálnak refrént. Huxley írt ugye a kondícionálásról a Szép új világban, na a Voices of Animals and Men albumról szedett egyik kislemez, a Weekends and Bleak Days (Hot Summer) többszörös hallgatása simán angol prolira mossa az ember agyát. Mondani se kell, az NME és az MTV2 szarrá hájpolta őket.
Aztán három megállóra az MTV2-től, a német popzene génkezelt gyöngyszemeinek sikerült felidézni bennem a Young Knivest. Ez volt a Monrose és a Hot Summer c. számuk, ami semmiben sem különbözik az europop alsó bugyraiból zenetévékre kerülő többi szarságtól, azzal a kivétellel, hogy a refrént mintha egy az egyben az idegbeteg angoloktól nyúlták volna, ugyanazzal a hülye hangsúllyal. Az, hogy ez valami tudatos döntés volt a műanyaglány-gyárban hogy elkapják a posztpunk hullámot, nyilván fel sem lehet tételezni. Talán valami alulfizetett dalszövegíró nagy Young Knives rajongó? Vagy sikerült pontosan ugyanúgy megénekeltetnie ezekkel a lányokkal azt a meleg nyarat? A döntés joga nálatok.
