Öhh. Öhh. Öh-öh. Ennyiből áll az igazi erénye az Uh-nak, a Fujiya & Miyagi-tól elvárt, krautrock-inspirálta pihepuha rock mellett. A Lightbulbs albumon semmi olyan nem volt, amitől gépies mozdulatokkal összeütöttem volna a sarkam a levegőben, főleg miután az előző albumuk, a Transparent Things formuláját az új anyagukon is megrögzötten követték. Az Uh, a Knickerbocker és a Pussyfootin' hozta a megismert színvonalat (főleg a vokalista David Best hanyag és nonszensz suttogásai miatt), de a Lightbulbs kiábrándító volt, méghozzá pont a megismert színvonal ismétlése miatt.
Furcsa egy tényező ez a popzenében, vannak olyan bandák, mint a Go! Team vagy a Beach House, vagy akár a Fuyija & Miyagi, akiknak annyira erős stílusjegyeik vannak, hogy vagy ragaszkodnak hozzájuk és unalmas lesz a második anyaguk, vagy ha minimálisan is, de változtatnak rajta, elidegenítve ezzel a rajongótáboruk felét. Ennél már csak egy durvább dilemma van, a befutás/hitelesség libikókája, amivel a Fujiya & Miyaginak egyelőre még nem kell megküzdeni.