- Did you see that film last night, Gaylords Say No?
- ...No. (The Office, 2001)
Biztosan félre lehet érteni azt, amit most ide fogok írni, de sajnálom, hogy nem tudtam tiniként átélni a pop és tánczene azon korszakait, amikor minden kislemezről az explicit homoszexualitás támadt. A hetvenes évek végi diszkószcénától kezdve (nem csak a Club 54-et értem ilyenkor, hanem mondjuk Larry Levan házibulijait is) az italo és eurodiszkó őrületen át egésze addig, amíg az MTVben párhuzamosan mehetett két olyan szám: amiből az egyik a kisvárosi meleg-lét nehézségeiről szólt, a másik meg hogy még ne élvezz rám légyszives.
Habár az igazán populáris tánczenét (főleg itt az óvilágban) a mácsó, kopasz, szemüveges szakmukik uralják - avagy országunk esetében egy félmeztelen pornószínész - fura kívülről látni a deep house partik látens homoerotikáját, miközben mindenki az agyonszexualizált ruhájában izzad éppen. Ha lenne bátorságom, és nem csak a partyretard.com-ról meg a Dokkból hétvégén kiszűrődő zajból ítélkeznék, még lenne pofám leírni, hogy mennyire képmutató az egész. Amennyit próbálok olvasni a kezdeti chicagoi és detroiti partikról - a manchesteri rave estekről, Ibizáról vagy akár a Garageről nem is beszélve - valahogy sosem volt fontos ennyire a maszkulin nemiség, mint manapság.
Ezért tudok annyira örülni egy olyan őszinte borítónak, mint amilyen az Easy Going bemutatkozó LP-jének képe. Amennyire pofátlan lenyomata volt a kokós hedonizmusnak Gepy & Gepy csöcsös borítója, annyira jellemző a melegekkel kéz a kézben járó európai tánczenére ez. Egy bizonyos Kertész Árpád (!!!) munkája, és egyesít minden olyan elemet a szubkultúrából, amit magyar társadalom vagy a Rendőrakadémiából, vagy a Village People-ből vagy esetleg Fassbinder Querelle-jéből ismer: a matróztematika, a kalap, a tetkó, a bakancs, a tanga (?), az egész ráadásul mozaikban előadva. Mozaik. Azaz görög. Azaz buzi.
Hogy két kigyúrt állat birkózik ádámkösztümben az elején? Hogy az egész úgy néz ki, mintha egy underground gőzfürdő faláról lenne lelopva? Még jobb! Mert Claudio Simonettit (pár poszttal lejjebb megénekelt Goblin alapítója) ez mind nem érdekli, csak a tartalom. Több, mint félórányi olyan korai italodiszkó, hogy elszáll az agyam tőle. Zakatol, de még nem Moroder, repetitív, de még nem klisé. Klasszikus.
Amúgy érdemes megnézni a mai "alternatív" tánczene borítóit, mondjuk az új Hot Chip vagy a Hercules & Love Affair albumát. Éljenek a grékórománok!
