ismerős valahonnan

Na most adok még egy löketet a saját DFA őrületemnek, miután az előző arról szóló posztot a barátnőm nemes egyszerűséggel lemagömlésezte. Arról van szó, hogy a DFA készíti a világ legjobb remixeit. Ezt két csodálatos válogatáson is bizonyítják (egyikről magyar kritika itt), meg ugye a blogoszféra egy bizonyos mániákus része is mindig egy újabb DFA remixtől hangos, jelenleg például a M.I.A.-nak készített Paper Planes változattól (nem akarok senkit ilyenekre buzdítani, de itt letölthető).


A new yorki kiadó remixei szinte mindig hasonló mintát követnek: 4/4es diszkóütemek, kolompok, szintik és általában a végtelenségig el vannak nyújtva, hogy a végén egy hatalmas acidzaj-orgiában legyen végük. A mintát amúgy tök jól hozza az LCD Soundsystem Yeah című száma is, ami egyrészt útmutatás a jövőbeli remixeikhez, másrészt meg az egyik legjobb 9 és 1/2 perc a világon. A Tiga remix egy kicsit változtat a sémán, itt nem a diszkó a főszereplő, hanem az ambient nyitás, és habár a vége egy agresszív prüntyögésbe fut ki, sokkal nyugisabb és kevésbé táncosabb mint a többi. Tigáról annyit nem tudok elmondani, tudom, hogy van egy vicces feldolgozása, a Sunglasses at Night, meg hogy a Far From Home eredetije sem rossz és van egy kompetens DJ-Kicks válogatása, de sosem éreztem nagy késztetést, hogy elővegyem a lemezeit, nekem ez a remix bőven elég.


Annyira nyugis és annyira relaxáló a nyitánya, hogy tök olyan, mint egy Vangelis szám, amit a magyar közönség a Hét című királyi tévés műsorból ismerhet. Például én is. Ettől a szupernyugis zongorától meg szintipulzálástól nekem egyből tolulnak fel az emlékek, a maciméz, a Jamie és a csodalámpa meg a vasárnapi Disney délután. Vangelis azért képes volt kicsi csodákra mielőtt elment volna meghódítani Amerikát, és utána minden egyes rohadt iskolai rendezvényt.