Ez a lemez annyira zseniális, hogy két hete szinte nonstop hallgatom. Amikor tavaly az egyik munkatársam ajánlotta a Flight Of The Conchords-ot, még szolidan visszautasítottam. A sorozat kifejezetten idegesített, nagyon vágták a kamerának a pofákat, az élő videók a youtubeon viccesek voltak, de nem néztem meg őket kétszer.
Aztán ugyanennek a munkatársamnak lovagiasságból megszereztem a FotC albumát, és kíváncsiságból belehallgattam. Zseniális. Elképesztő. Az idei kedvencem.
Aki nem ismerné Bret & Jemaine karrierjét, annak elég annyi, hogy Új-Zélandon kezdték mind zenés stand-up komédiások, aztán a BBC leszerződtette őket rádiókabaréba és egy-két tévéműsoros fellépésre, aztán a HBO is fantáziát látott bennük, és leforgatott velük egy évadnyi sorozatot. Ami már így az album ismerete után nagyon vicces.
Az album leginkább a Tenacious D-re vagy Liam Lynchre hasonlít, azzal a különbséggel, hogy Jack Blackék tuskóbb stílussal viccelődnek (a hajmetál már magától is tök röhejes, nem kell hozzá, hogy két kövér faszi akusztikus gitáron adja elő...bár nem árt), Lynchnél pedig valamivel fantáziadúsabbak. A FotC dalai egyrészt ugye működnek a sorozat kontextusában, merthogy egy musical-sitcomról van szó, másrészt meg tökéletes stílusgyakorlatok, a dalok hasonlítanak a Pet Shop Boysra, Marvin Gaye-re, az egész francia popiparra, Barry White-ra, ésatöbbi. Fenomenális, én mondom.
Szóval miattuk nem írok. Pukkadjanak meg.
