A dancepunk (még egy valag néven létezik egyébként) lényege az volt, hogy fogta az akkor lecsengőben lévő punk csináld-magad hangzását és dühét, összegyúrta a funkkal, és kiköpött egy olyasfajta stílust, ami az akkori diszkóval ellentétben gitárcentrikus volt, de mégis lehetett rá bőségesen táncolni.
Az dancepunk egyik obskurus együttese volt a Liquid Liquid, akik 81ben hozták ki az első EPjüket, aztán a saját korukban nagyrészt meg is maradtak az édes ismeretlenségben. Aztán 97ben a Grand Royal kiadó (amit a Beastie Boys hozott még össze 92ben) egy azonos nevű válogatáson kiadta a Liquid Liquid majdnem összes elérhető számát. A válogatás maga vegyes fogadtatásban részesült, és nagyrész érthető is: a legtöbbjük iszonyatosan monoton, ütőhangszer-centrikus dzsemmelés, néhol bekiabált vokálokkal. De ott volt rajta az Optimo című szám, amiről például az egyik legmenőbb skót klubbot nevezték el, és ott a Cavern, amit Grandmaster Flash & Melle Mel lenyúlt a White Lines (Don't Do It)-tal. Később a DFA is próbálta feléleszteni a Liquid Liquidet, az egyik válogatásukon ott vagy a nagyon intenzív Bellhead felgyorsítotott és kipolírozott változata is.
Vicces ez a White Lines, először is odabiggyesztették előadónak Grandmaster Flash-t, akinek semmi köze nem volt ehhez a produkcióhoz, majd pedig lenyúltak egy alig ismert new yorki bandát. Mondhatnám, hogy úttörő volt ez a hip-hopban, hiszen ekkor még nem sokan nyúltak hangmintákhoz, de ez sem lenne igaz, ugyanis nem az eredeti változatot használták fel, hanem a háttérzenekarokkal újrajátszották. Ebben sem az első, ott van erre a Sugarhill Gang Rapper's Delightja, amiről még lesz szó az egyik későbbi posztban is.
