Bizsergető érzés, amikor valami olyat találok a youtube poklában, ami ma is popgyöngyszem lehetne. Freddie & The Dreamers egyik tévéfelvétele például maga a csoda, a Walker Brothers-féle The Sun Ain't Gonna Shine Anymore mindig megríkat, hogy a Nem leszek a játékszeredről már ne is beszéljek.

De nemrég találtam egy olyan videót, ami toronymagasan ver bármit, amit eddig láttam. És ez Adriano Celentano egyik, eredetileg 1970-es dala, a Prisencolinensinainciusol, és annak is a tévéfelvétele, amit azóta rendszeresen pörgetek, munkahelyen, otthon, az utcán és úgy általában bárhol elkezdem énekelni, ha eszembe jut. Ami azért problémás, mert a szövege totálisan értelmetlen hablaty, amit Celentano úgy írt meg, hogy angol hangzása legyen. És az egy, könnyen kivehető "alright!" kivételével semmi, de semmi értelmes nincsen benne. Celentano később nyilatkozta, hogy ezt azért írta, merthogy az emberek ebben (abban) a korban képtelenek a kommunikációra és csak makognak egymásnak hülyeségeket, és a szám címe az egyetemes szeretet ideáját hivatott kifejezni. Mondjuk nekem ezt speciel nehéz volt kihámoznom, de nem is a szöveg a lényeg.

Jézusom, azok a dobok, azok a trombiták, a finom vonósok az elején, egyszerűen csodálatos, semmihez sem fogható, avagy a mai popzenei színtérben már igen, olyan mintha összeresztenénk a két csúcsproducert, Mark Ronsont és Danger Mouse-t, mintha vegyítve lenne az egyik fúvósfétise a másik dobhang-mániájával (egyszer olvastam az NME-ben egy Danger Mouse interjút, amiben a riporternek egy kávézóban azt meséli, hogy a kockacukor 'k' hangjából zseniális lábdob-ritmust lehet kreálni). A videó sem semmi, főleg, hogy hetvenben még sehol sem volt a kokain.

A Prisencolinensinainciusol akkor kapott viszonylag nagyobb publicitást, amikor Greg Wilson, hírhedt editáló DJ feltett egy verziót a számból a honlapjára, amiben különösen nem csinált sok mindent a dalból, csak még tovább tart, összesen 7 és fél percig, ami nekem még mindig kevés. Najó, a végére már Adriano meg Rafaella Carrá helyett egy Instant Funk számból érkeznek a vokál-hangminták, ami eléggé kilóg az egész hangzásból, de az előtte levő 5 perc hibátlan. Azért is ajánlom a Greg Wilson-változatot letöltésre, mert a Prisencolinensinainciusol valahogy sosem került normális kiadásra, Celentano NostalRock című albumán egymásba úszó oldie feldolgozások közé lett rejtve (ahol az introját elnyomja a Pennsylvania 6-5000 vége), a Mina Celentano nevű besztofra pedig csak egy rettenetes remix került fel, ami mellett jobb szó nélkül elmenni.

Adriano Celentano - Prisencolinensinainciusol (GW Edit) (jobb klikk, mentés másként)